Antony Beevor 
A D-nap [EPUB ebook] 
A Normandiáért vívott csata

الدعم

A D-nap még Sztálint is csodálattal töltötte el. „Az egész háború folyamán nem került sor ehhez hasonló vállalkozásra” – írta Churchillnek. Akik részt vettek a La Manche túlsó partjáról indított invázióban, legyenek katonák, tengerészek vagy repülősök, sohasem fogják elfelejteni a látványt. Természetesen a német védők sem, akiket csak az utolsó pillanatban riadóztattak a normandiai partokon. Ez volt a valaha összegyűjtött legnagyobb inváziós flotta.
A vállalkozás nagysága és az aprólékos tervezés példa nélkül álló volt, és bár a hídfőállásokat a tervek szerint sikerült elfoglalni, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a csata következő fázisa sokkal nehezebb lesz, mint azt bárki gondolta volna. Normandia vastag sövényei a védőknek kedveztek, és a németek, különösen a Waffen-SS hadosztályok ravaszul és kétségbeesett vadsággal küzdöttek. Ahogy egyre mélyebben hatoltak a szárazföld belsejébe, a brit, kanadai és amerikai erők olyan harcokba keveredtek, melyek ádázságukban gyakran felvették a versenyt a keleti fronton vívott ütközetekkel.
A veszteségek egyre nőttek, akárcsak a feszültség mindkét oldal parancsnokai között. A harcmezők között vagy a szövetségesek bombázásaiban csapdába esett francia civilek elmondhatatlan gyötrelmeken mentek keresztül. Még a felszabadulás örömének is megvolt az árnyas oldala. A Franciaország északi részén vívott csata nem csak egy generációt jelölt meg, hanem az egész háború utáni világot, és nagymértékben befolyásolta az Amerika és Európa közötti kapcsolatokat.
A D-nap eddig mellőzött, új dokumentumokat használ fel fél tucat ország több mint harminc archívumából, és így válik a normandiai csata eddigi legszemléletesebb, legalaposabb beszámolójává. Akárcsak a Sztálingrád és a Berlin, 1945 – Az összeomlás esetében, Antony Beevor magával ragadó narratívája hűen közvetíti a valódi háborús tapasztalatokat.

€6.06
طرق الدفع
قم بشراء هذا الكتاب الإلكتروني واحصل على كتاب آخر مجانًا!
لغة الهنغارية ● شكل EPUB ● صفحات 520 ● ISBN 9789634263753 ● حجم الملف 12.2 MB ● الناشر Gold Book ● مدينة Montefranco ● بلد IT ● نشرت 2021 ● للتحميل 24 الشهور ● دقة EUR ● هوية شخصية 7583464 ● حماية النسخ بدون

المزيد من الكتب الإلكترونية من نفس المؤلف (المؤلفين) / محرر

192٬506 كتب إلكترونية في هذه الفئة