‘Az első évben néhányan elvesztjük az életünket. A másodikban a többiek elvesztik az emberségüket’ – Xaden Riorson
Mindenki arra számított, hogy Violet Sorrengail a Basgiath Katonai Főiskolán már az első tanévben meghal. Violet is ezt hitte. De a Csépelés még csak az első lehetetlen próbatétel volt, amelynek során a gyenge akaratúak, az érdemtelenek és a nem szerencsések kihullanak.
Most tehát megkezdődik az igazi kiképzés, és Violet máris azon tépelődik, hogy fogja ezt átvészelni. Nemcsak arról van szó, hogy a kiképzés iszonyatosan nehéz és szándékosan brutális, vagy hogy megpróbálják a lovasok fájdalomtűrését az elviselhetetlenségig és azon túl is fokozni. De ott az új parancsnok-helyettes, aki személyes küldetésének tekinti, hogy megértesse Violettel, mennyire tehetetlen – hacsak el nem árulja azt a férfit, akit szeret.
Bár Violet teste talán gyöngébb és törékenyebb, mint másoké, de az esze a helyén van, és vasakarata is van. És a vezetés elfeledkezik a legfontosabb tanulságról, amire a Basgiath Violetet megtanította: a sárkánylovasok maguk hozzák a saját szabályaikat.
De ebben az évben nem elég, hogy mindenáron életben akar maradni.
Mert Violet ismeri a Basgiath Katonai Főiskola évszázadokon át őrzött igazi titkát, és semmi, még a sárkánytűz sem elég, hogy a végén megmentse őket.
Rebecca Yarros
Iron Flame [EPUB ebook]
Vasláng
Iron Flame [EPUB ebook]
Vasláng
¡Compre este libro electrónico y obtenga 1 más GRATIS!
Idioma Húngaro ● Formato EPUB ● Páginas 300 ● ISBN 9789635802937 ● Tamaño de archivo 2.1 MB ● Editorial Ulpius Baráti Kör ● Ciudad San Antonio ● País US ● Publicado 2024 ● Descargable 24 meses ● Divisa EUR ● ID 9568679 ● Protección de copia sin