Zoltán Horváth 
Port Arthurtól Csuzimáig [EPUB ebook] 
Tengeri harcok az orosz-japán háborúban

Soporte

Több mint harminc év nagy anyagi, és emberi áldozatokat követelő fejlesztései és kísérletezései után a XIX. század végére kialakult a tengerek új ura, a kor legmodernebb technológiai vívmányait magában egyesítő, modern értelemben vett csatahajó.

A hatalmas, félelmetes acélmonstrumok lenyűgözték a kortársakat. Ezek a hajók voltak az őket birtokló ország erejének és nagyhatalmi státuszának szimbólumai, a nemzeti büszkeség megtestesítői. Bennük jutott kifejezésre megépíttetőiknek gazdasági fejlettsége, ipari teljesítőképessége, valamint a szándék, hogy a világ vezető nagyhatalmainak sorába tartozzanak.

Világszerte minden nagyobb haditengerészet ezek köré a páncélos óriások köré szerveződött, melyek teljes fegyverzetben állva várták, hogy országuk érdekeinek védelmében rendeltetésüknek megfelelően harcba szálljanak az ellenfél hasonló páncélosai ellen, s bizonyítsák létezésük értelmét, és a rájuk költött hatalmas összegek megtérülését.

Talán az új idők kezdetének szimbolikus jelzéseként fogható fel, hogy erre az alkalomra végül nem a világot uraló európai országok vizein, hanem messze keleten, egy feltörekvő, és nem az európai kultúrkörbe tartozó új nagyhatalom partjai közelében került sor.

€4.43
Métodos de pago
¡Compre este libro electrónico y obtenga 1 más GRATIS!
Idioma Húngaro ● Formato EPUB ● Páginas 1250 ● ISBN 9786158096812 ● Tamaño de archivo 13.6 MB ● Editorial Horváth Zoltán ● Publicado 2018 ● Descargable 24 meses ● Divisa EUR ● ID 6649672 ● Protección de copia sin

Más ebooks del mismo autor / Editor

225.290 Ebooks en esta categoría