Marko Kloos 
Renegátok [EPUB ebook] 

Support

Frontvonalak 4.
A Föld elleni csatában az emberiség győzedelmeskedett a nyurgák maghajójának elpusztításával, de a Mars továbbra is az idegen lények megszállása alatt áll, ráadásul az ott rekedtek oxigén- és élelemkészlete kritikus szinten van. A hadsereg kétségbeesetten építi az újabb csatahajókat és bolygóközi védelmi rendszereket a megsemmisültek helyére, de a rendelkezésre álló nyersanyagok végesek. Andrew Grayson napjai kiképzéssel telnek: fiatal önkéntesekből próbál mihamarabb harcra kész katonákat faragni – a véres csatákból magával hordozott emlékeit pedig alkohol és gyógyszerek segítségével igyekszik kiégetni a fejéből.
Eközben a Nemzetközösség és a sinoruszok két lehetőség közül választhatnak: vagy megindulnak a Mars felé azzal, amijük van, vagy a renegátok nyomába erednek, akik a földi invázió előtt nem sokkal elmenekültek, és magukkal vittek számos felbecsülhetetlen értékű hadihajót, melyek visszaszerzésével az emberiség a saját javára fordíthatná a készülő marsi ütközet kimenetelét. Egy kisebb csapat, többek közt Graysonnal és feleségével, a deszantgép-pilóta Halley-vel az élen felderítő küldetésre indul egy idegen naprendszer távoli holdjára, hogy feltérképezzék a renegátok védvonalait. Útjuk nem csak váratlan fordulatokban és veszélyekben lesz gazdag, de nagyban befolyásolhatja az emberiség jövőjét is.

€6.29
méthodes de payement
Achetez cet ebook et obtenez-en 1 de plus GRATUITEMENT !
Langue Hongrois ● Format EPUB ● Pages 400 ● ISBN 9789634196495 ● Taille du fichier 1.5 MB ● Maison d’édition Agave Könyvek Kiadó Kft. ● Pays US ● Publié 2020 ● Téléchargeable 24 mois ● Devise EUR ● ID 7441011 ● Protection contre la copie Adobe DRM
Nécessite un lecteur de livre électronique compatible DRM

Plus d’ebooks du même auteur(s) / Éditeur

99 492 Ebooks dans cette catégorie