T. L. Swan 
A megszálló [EPUB ebook] 

Support

A bestsellerszerző T. L. Swan Miles fivérek-sorozatának második forró részében a férfi szexi, gazdag és a nő legnagyobb ellensége. Sosem volt még ilyen jó érzés utálni valakit.
Tristan Milesszal akkor találkoztam először, amikor fel akarta vásárolni a néhai férjem cégét.
Áradt belőle az erő, arrogáns volt, és már-már idegesítően gyönyörű – minden porcikámmal gyűlöltem. Az évszázad csodájaként három nappal később megkeresett telefonon, és randira hívott. Inkább a halál, minthogy egy ilyen férfival randizzak – bár el kell ismernem, hogy jól esett az egómnak. Az év fénypontja volt, hogy elutasítottam.
Hat hónappal később meghívott vendégként előadott egy franciaországi konferencián, amelyen én is részt vettem. Továbbra is dühített a túlzott magabiztossága, de ezúttal meglepően vonzónak és szellemesnek találtam. Amikor rám nézett, a torkomban dobogott a szívem. Nem, nem szabad! Ez az ember egy nőcsábász dögös öltönyben, én pedig egy özvegy vagyok, akinek van három nehezen kezelhető fia. Csak legyen vége ennek a konferenciának!
Mert mindenki tudja: Tristan Miles mindig megkapja, amit akar – és most engem akar.

€10.25
méthodes de payement
Achetez cet ebook et obtenez-en 1 de plus GRATUITEMENT !
Langue Hongrois ● Format EPUB ● Pages 400 ● ISBN 9789634996637 ● Taille du fichier 1.2 MB ● Âge 22-99 ans ● Maison d’édition Maxim Könyvkiadó Kft. ● Publié 2023 ● Téléchargeable 24 mois ● Devise EUR ● ID 9525285 ● Protection contre la copie sans

Plus d’ebooks du même auteur(s) / Éditeur

785 021 Ebooks dans cette catégorie