Jeff VanderMeer 
Borne [EPUB ebook] 

Dukung
Rachel ​guberálásból él a jövő egy porig rombolt, névtelen városában. Az egyik nap egy furcsa teremtményt talál Mord, a gigantikus zsarnoki medve bundáján, aki egykoron a Vállalat nevű biotech cég folyosóin nevelkedett, majd a rajta végzett kísérletek után megnőtt, a kínzások eredményeként pedig megőrült és elszabadult. Azóta rettegésben tartja a várost, de ugyanakkor élelemmel is ellátja a bujkáló lakókat.



Rachel a teremtményt Borne-nak nevezi el, aki először semmire se hasonlít – egy kis zöld dudor csupán, ami akár a Vállalattól is eredhet. A Vállalatról pedig azt pletykálják, hogy habár jelentős károkat szenvedett el, de mindmáig létrehoz furcsa lényeket, és olyan távoli helyekre küldi őket, ahova még nem ért el a pusztulás.



Rachel és Borne között különösen szoros kapcsolat alakul ki, de ebben a világban minden kötelék csapda, és bármilyen gyengeség könnyen megölheti az embert. A lány hazaviszi a teremtményt a földalatti menedékébe, és a drogokkal kereskedő szeretőjét, Wicket is sikerül meggyőznie, hogy fogadják be a titokzatos jövevényt. De ebben a furcsa háromszögben mindenkinek titkai vannak, és amit Rachel a Vállalat épületének elfeledett mélységében talál, az mindent és mindenkit örökre megváltoztat.



Jeff Vander Meer a lenyűgöző Déli Végek-trilógia után egy olyan, a műfajt még jobban feje tetejére állító regénnyel jelentkezik, ahol sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő nem az, aminek látszik. A Borne az év egyik legeredetibb regénye, amely szerzőjét végérvényesen teszi korunk egyik legfontosabb sci-fi írójává.
€5.78
cara pembayaran
Beli ebook ini dan dapatkan 1 lagi GRATIS!
Bahasa Hongaria ● Format EPUB ● Halaman 320 ● ISBN 9789634192558 ● Ukuran file 1.5 MB ● Penerbit Agave Könyvek Kiadó Kft. ● Negara US ● Diterbitkan 2020 ● Diunduh 24 bulan ● Mata uang EUR ● ID 7440947 ● Perlindungan salinan tanpa

Ebook lainnya dari penulis yang sama / Editor

95,391 Ebooks dalam kategori ini