ÚT MAGYARORSZÁGRA
Rubén Cedeño
Budapest, 2001. 08. 30.
Mondtam Katiuskának: „Az Instituto Nacional del Menor igazgatója Magyarországra küld, hogy a gyermek zenepedagógia Kodály-módszerére szakosodjam.” Kifejező szemei a szokásosnál jobban elkerekedtek, meglepetéssel és örömmel telve, és erős hangon, nyilvánvaló érzelemmel, enyhén elvarázsolva, azt mondta nekem: „Saint-Germain országába.” Ebben a pillanatban rájöttem, hogy a Mester országában megyek.
11 éve már, hogy Metafizikával és Tanításokkal foglalkoztunk, Saint-Germain Mester személye és történetei tanulmányaink és spiritualitásunk kiemelkedő pontjai, ínyencségei voltak. Conny Méndez, akinek Katiuska korábban egyik legjobb titkárnője volt, megtöltötte szívünket Saint-Germain, a Vízöntő Korának Avatarja, az „Aranykönyv” szerzője iránti szeretettel. Ennek a Lénynek, a metafizikai elvágyódás hajóskapitányának országába eljutni megannyi várakozás és álom beteljesülését jelentette.
A Katiuska házától néhány háztömbnyire lévő magyar nagykövetségre járkálás közepette, a magyar szavakkal, amiket tanulni kezdtem, írtam egy kedves magyar merenguét „Cseresznyét szedni” címmel, amit a magyar nagykövet nagy örömmel bemutatott a magyar nemzeti ünnepen, a nagykövetségi összejövetelen. A nagykövet megígérte, hogy híressé tesz, amikor Magyarországra ér, és be is tartotta a szavát.
Rubén Cedeño
A Magyar Saint Germain [EPUB ebook]
A Magyar Saint Germain [EPUB ebook]
Acquista questo ebook e ricevine 1 in più GRATIS!
Lingua Ungherese ● Formato EPUB ● ISBN 9789878471877 ● Dimensione 9.0 MB ● Casa editrice Editorial Señora Porteña ● Pubblicato 2022 ● Scaricabile 24 mesi ● Moneta EUR ● ID 8451588 ● Protezione dalla copia Adobe DRM
Richiede un lettore di ebook compatibile con DRM