Paxton sosem gondolta volna, hogy egyszer a Felhő nevű mamutcég szolgálatába áll, ami már bekebelezte az amerikai gazdaság nagy részét. Azt még kevésbé, hogy be is költözik a cég egyik munka- és szálláshelyet kínáló telepére. Ami még mindig jobb, mint odakint rekedni. A Felhő semmitmondó világa – szórakoztató- és szabadidőközpontjaival, nagy irodáival, raktáraival nem is olyan elviselhetetlen. Kívánhat ennél többet valaki? Zinnia sem gondolta, hogy egyszer még be kell épülnie a Felhőhöz. Most mégis a cég falain belül próbálja kideríteni a mamutvállalat legsötétebb titkait. Paxton pedig a tökéletes balek a maga kicsinyes vágyálmaival és félelmeivel. Már ha Zinnia képes őt feláldozni a céljai érdekében. Ahogy az igazság lassanként napvilágra jön, Zinniának muszáj mindent kockára tennie, többek között kettejük életét is. Eközben Paxton kénytelen megkérdőjelezni mindazt, amit addig nehezen felépített kis világáról gondolt. Együtt jönnek rá arra, hogy mik a cég valódi indítékai, és milyen messzire képes elmenni… hogy jobbá tegye a világot. A regény egy ijesztően életszerű képet fest elénk a talán nem is olyan távoli jövőről, ahol a Nagy Testvér egyben egy Nagy Vállalat is. Az olvasóban felmerül a kérdés, hogy hol tartunk az ide vezető úton, és van-e még lehetőségünk letérni róla.
Rob Hart
A vállalat [EPUB ebook]
A vállalat [EPUB ebook]
Beli ebook ini dan dapatkan 1 lagi PERCUMA!
Bahasa Hungarian ● Format EPUB ● Halaman-halaman 416 ● ISBN 9789634995357 ● Saiz fail 1.0 MB ● Umur 22-99 tahun ● Penerbit Maxim Könyvkiadó Kft. ● Bandar raya San Antonio ● Negara US ● Diterbitkan 2022 ● Muat turun 24 bulan ● Mata wang EUR ● ID 8717230 ● Salin perlindungan Adobe DRM
Memerlukan pembaca ebook yang mampu DRM