Antony Beevor 
Ardennek 1944 [EPUB ebook] 
Hitler utolsó játszmája

Wsparcie

Hitler 1944. december 16-án az Ardennek hóborította erdői és szurdokai közt belevágott „utolsó játszmájába”. Úgy vélte, éket verhet a szövetségesek közé, ha eljut Antwerpenig, és a háborúból való kilépésre kényszeríti a kanadaiakat és a briteket. Bár tábornokai kételkedtek a sikerben, a fiatalabb tisztek és altisztek kétségbeesetten szerették volna hinni, hogy otthonukat és családjukat megmenthetik a keletről közeledő, bosszúszomjas Vörös Hadseregtől. Sokan lelkesedéssel fogadták a lehetőséget a visszavágásra. A több mint egymillió ember részvételével zajló ardenneki offenzíva a nyugat-európai háború legnagyobb ütközetévé vált.
A meglepett szövetségesek két páncéloshadsereggel találták szemben magukat. A belga civilek elhagyták otthonaikat, joggal tartva a németek bosszújától. A pánik még Párizst is elérte. Sok amerikai katona elmenekült vagy megadta magát, mások azonban hősiesen helytálltak, hullámtörőt alkottak, amely lelassította a németek előrenyomulását.
A kegyetlen téli körülmények és a csata kíméletlensége a keleti frontéhoz volt mérhető, és a Waffen-SS mészárlásai után még az amerikai tábornokok is jóváhagyták a magukat megadó németek lelövését. Az ardenneki csata volt az az ütközet, amely végül megroppantotta a Wehrmacht gerincét.

€6.06
Metody Płatności
Kup ten ebook, a 1 kolejny otrzymasz GRATIS!
Język Węgierski ● Format EPUB ● Strony 448 ● ISBN 9789634263777 ● Rozmiar pliku 13.1 MB ● Wydawca Gold Book ● Miasto Montefranco ● Kraj IT ● Opublikowany 2021 ● Do pobrania 24 miesięcy ● Waluta EUR ● ID 7583466 ● Ochrona przed kopiowaniem bez

Więcej książek elektronicznych tego samego autora (ów) / Redaktor

192 506 Ebooki w tej kategorii