A II. világháború Kelet-Poroszországban a végéhez közeledik. Sok-sok ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit…
Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét; és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak, és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak, de ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak.
Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a tragédia. Nem számít se nemzetiségi hovatartozás, se kultúra, se rang; a fedélzeten lévő mind a tízezer embernek – felnőtteknek, gyerekeknek – ugyanazért kell harcolni: a túlélésért.
Ruta Sepetys
Tengerbe veszett könnyek [EPUB ebook]
Tengerbe veszett könnyek [EPUB ebook]
Kup ten ebook, a 1 kolejny otrzymasz GRATIS!
Język Węgierski ● Format EPUB ● Strony 384 ● ISBN 9789634993865 ● Wydawca Distributed By PublishDrive ● Opublikowany 2016 ● Do pobrania 3 czasy ● Waluta EUR ● ID 7836866 ● Ochrona przed kopiowaniem Adobe DRM
Wymaga czytnika ebooków obsługującego DRM