Anders Roslund & Anders Roslund 
Hajsza [EPUB ebook] 

Apoio

A Hajsza az utóbbi évek legsikeresebb skandináv krimije, amely egyedülálló módon igaz történeten alapul. A négy férfi már a hetedik éjszaka figyeli az őrt, aki körbejárja a svéd hadsereg egyik titkos fegyverraktárát. Leo Djuvnac a hamarosan kezdődő akció kitervelője. Két öccse, Felix és Vincent mindenben támogatják. Sok évvel ezelőtt a három Djuvnac testvért családjuk széthullása kovácsolta össze. Bántalmazó apjuk és neurotikus anyjuk miatt elhatározták, ők sosem fognak másoktól függeni. A megoldás a pénz. Leo aprólékos, hidegvérű és alapos tervét az első rablásban szerzett fegyverekkel kombinálva a csapat elhatározza, hogy minden idők legfelszereltebb és legkönyörtelenebb fegyveres rablássorozatát fogja végrehajtani. Finálé gyanánt pedig a lopott fegyverekkel meg akarják zsarolni a svéd kormányt. Mindent elpróbálnak. Másodpercről másodpercre. Mozdulatról mozdulatra. A Militánsokat lehetetlen azonosítani, s lehetetlen a nyomukra bukkanni, hiszen egyetlen tanú sincs. Ám azt a John Broncks felügyelőt állítják rá az ügyre, aki épp olyan rögeszmés a nyomozómunkában, mint Leo a rablások kitervelésében. Broncks a bűntettek helyszínén próbál szagot fogni, és hamarosan megkezdődik a hajsza. Broncks és Leo is a végsőkig elmegy, mielőtt az útjuk keresztezi egymást, és elérkezik a döbbenetes végkifejlet. ‘A Hajsza izgalmas akcióthrillerként indul, de végső soron a családi kötelékekről, a gyerekkori traumákról és a lojalitásról szóló, lenyűgöző lélektani krimi lesz belőle.’ (Leestafel magazin) Anders Roslund díjnyertes oknyomozó újságíró, valamint napjaink egyik legsikeresebb és legelismertebb skandinávkrimi-szerzője, a New York Times sikerlistáján szereplő szerzőpáros, a Roslund & Hellström egyik tagja. A szerzőpáros műveit több mint ötmillió példányban adták el, a történeteket feldolgozó filmek és tévésorozatok pedig már előkészületben annak Hollywoodban és Európa szerte. Stefan Thunberg az egyik legünnepeltebb skandináv forgatókönyvíró. Henning Mankell Wallander-sorozatának forgatókönyvét is ő írta. Míg Thunberg forgatókönyvíróként tett szert hírnévre, családjának többi része egészen más módon vált ismertté: apja és fivérei Svédország leghírhedtebb bankrablói voltak, a média a Militánsok nevet ragasztotta rájuk. Ez a regény róluk szól.

€7.28
Métodos de Pagamento
Compre este e-book e ganhe mais 1 GRÁTIS!
Língua Húngaro ● Formato EPUB ● Páginas 576 ● ISBN 9789633578421 ● Editora Alexandra Kiado ● Publicado 2016 ● Carregável 3 vezes ● Moeda EUR ● ID 5015552 ● Proteção contra cópia Adobe DRM
Requer um leitor de ebook capaz de DRM

Mais ebooks do mesmo autor(es) / Editor

5.003.004 Ebooks nesta categoria