Ben H. Winters 
Az igazság határán [EPUB ebook] 

Apoio

Hogyan töltenéd el az utolsó napjaidat a Földön?
Már csak tizennégy nap van hátra a Maia nevű aszteroida becsapódásáig. Amerika ‒ és a világ ‒ egészén végérvényesen eluralkodott a káosz. Az emberek bunkerekben, magukra hagyott áruházakban és átmeneti szállásokon húzzák meg magukat, a pénz mit sem ér, a víz és az ennivaló azonban felbecsülhetetlen értékű. A Föld minden szegletében a közelgő apokalipszisre készülődnek, a boldogság hajszolásának szentelve utolsó napjaikat.
Csakhogy Hank Palace nyomozónak még maradt egy megoldatlan ügye. Imádott húgát, Nico Palace-t utoljára egy csapat gyanús, felfegyverkezett fiatal társaságában látta egy katonai helikopteren. A radikális szervezet meggyőződése, hogy atomrobbantással képesek lehetnek megakadályozni az aszteroida becsapódását. Hank ugyan nem hisz a dologban, de mindenképpen látnia kell Nicót a világvége előtt, hogy elbúcsúzhasson tőle. Hosszú, fáradságos útja Amerika kék, vörös, zöld és szürke városain át vezet, amelyekben más és más arcát öltötte magára a félelem és az őrület: hol derűs nyugalmat színlelve élik mindennapjaikat a lakosok, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, hol bunkerekben rejtőznek, máshol pedig erőszak tombol, és az utolsó korty vízért gyilkolják egymást. Az idő egyre fogy, Hank pedig a végsőkig képes elmenni azért, hogy pontot tehessen a nyomozására, és választ kaphasson legfontosabb kérdéseire: létezhet-e egyetlen, végső igazság, és mi marad belőlünk, ha mindent feláldozunk érte? Megmaradhatunk-e embernek, ha a Földnek már csak napjai vannak hátra?
Az utolsó nyomozó-trilógia zárókötetében Ben H. Winters az emberi megszállottság, hit és életösztön erejét és határait boncolgatja, a hazugság legkülönfélébb formáit szembeállítva a regény elszánt főhősének igazságkeresésével.

€5.02
Métodos de Pagamento
Compre este e-book e ganhe mais 1 GRÁTIS!
Língua Húngaro ● Formato EPUB ● Páginas 272 ● ISBN 9789634191797 ● Tamanho do arquivo 1.2 MB ● Editora Agave Könyvek Kiadó Kft. ● País US ● Publicado 2020 ● Carregável 24 meses ● Moeda EUR ● ID 7440936 ● Proteção contra cópia Adobe DRM
Requer um leitor de ebook capaz de DRM

Mais ebooks do mesmo autor(es) / Editor

70.332 Ebooks nesta categoria