Deborah Harkness 
Az éjszaka árnyai [EPUB ebook] 
A Mindenszentek-trilogia masodik kotete

Apoio

A boszorkányok elveszett könyvéből megismert Diana és Matthew szerelme továbbra is izzik, kalandos történetük egyre újabb fordulatokat vesz térben és időben. Diana ugyanis nemcsak történész, hanem boszorkány is, a vonzó Matthew pedig vámpír. Mivel az oxfordi könyvtár rejtélyes kéziratának eltűnése nem hagyja őket nyugodni, a nyomába erednek, de nincsenek egyedül: démonok, vámpírok, boszorkányok akadályozzák őket. Elhatározzák hát, hogy visszautaznak az időben a kézirat keletkezésének korába, így próbálják megszerezni. Diana korábban tudomást sem akart venni őseitől örökölt képességeiről, most viszont sürgető vágyat érez, hogy elsajátítsa a boszorkánymesterséget. Amikor ott találják magukat az 1590-es évben, körülöttük Londonban nyüzsögnek a költők, színműírók, udvaroncok – és persze a természetfeletti lények. Ők megérzik, hogy Diana közülük való, ő pedig lassan tudatára ébred a hatalmának. Amire nagy szüksége is lesz, mivel hanyatlóban a vámpírok népe, és az okok kiderítése rájuk vár…

Az éjszaka árnyai nem pusztán borzongatóan szenvedélyes szerelmi történet, hanem egyszersmind eleven portré az Erzsébet-korról: találkozunk a szerzőtársától ötleteket kunyeráló Will Shakespeare-rel, nagy hatalmú államférfiakkal – és persze magával a szűz királynővel is. Varázslatos íráskészségével Deborah Harkness ismét lenyűgözi rajongóit: ahogy a mágia és az intrika szövevényéből letehetetlen történetet kerekít, az csakugyan boszorkányos.

‘Regényírói munkásságom 2008 szeptemberében kezdődött, amikor egyszer csak eszembe jutott, hogy ha tényleg léteznek vámpírok, akkor vajon miből élnek?’ – Erre a kérdésre adott váratlan, csattanós választ az amerikai történészprofesszor, Deborah Harkness A boszorkányok elveszett könyve megírásával, amely megjelenésekor szinte azonnal a bestsellerlisták élére került, majd szerte a világon óriási sikert aratott. A folytatás sem váratott sokáig magára: 2012-ben elkészült a Mindenszentek-trilógia második kötete, Az éjszaka árnyai, amely szintén rögtön elfoglalta az első helyet a New York Times toplistáján.

€10.25
Métodos de Pagamento
Compre este e-book e ganhe mais 1 GRÁTIS!
Língua Húngaro ● Formato EPUB ● Páginas 672 ● ISBN 9789632667317 ● Editora Cartaphilus Kiado ● Publicado 2020 ● Carregável 3 vezes ● Moeda EUR ● ID 8152362 ● Proteção contra cópia Adobe DRM
Requer um leitor de ebook capaz de DRM

Mais ebooks do mesmo autor(es) / Editor

4.941.012 Ebooks nesta categoria