‘Ez itt az egész életem’ – mondja Charlotte Salomon 1942-ben, miközben átnyújt bizalmasának egy képekkel teli bőröndöt, életműve legjavát, pedig huszonöt éves még csupán. Az élete azonban egy gázkamra felé tart, és ott nemsokára véget is ér. Megmaradni csak a képek maradnak, azok pedig – illetve ihletésükre most az új Foenkinos-regény lapjai – erőteljes színekkel és kendőzetlen őszinteséggel beszélik el Charlotte történetét. Gyerekkorát a húszas évek Berlinjében, anyja korai, tragikus halálát, családjához való furcsa viszonyát, belépőjét a berlini művészkörökbe, akadémista éveit és pályakezdését. Majd pedig: menekülését a nácik elől Dél-Franciaországba, a háborús hányattatások közepette is felcsillanó remény és szerelem pusztulás előtti utolsó, rövid időszakát.
‘Úgy éreztem, muszáj soronként írnom, hogy levegőhöz jussak’ – szól ki az olvasóhoz furcsa, ám annál látványosabb nemzetközi sikerű regényéből a nálunk eddig jobbára inkább vidám könyvei alapján jól ismert francia szerző. Annyi bizonyos, hogy ez a könyv nem csupán egy rendkívüli nő nagyszerű portréját, egy tragikus sors markáns ívét tárja elénk, hanem egy nyomozás torokszorító történetét is.