Edith Bruck 
Az elveszett kenyér [EPUB ebook] 

Ajutor

Hogy semmit ne feledjen, és mások se feledjenek, Bruck Edith első könyvének megjelenése után hatvan évvel ismét felidézi gyerekkorát, majd pedig életének azt az időszakát, amikor télen-nyáron ugyanabban a facipőben taposta a földet Auschwitzban, aztán Németország különböző koncentrációs táboraiban.

Csodával határos módon életben maradt. Megpróbált volna új életet kezdeni, de hol, hogyan, kivel? Háta mögött tragikus véget ért életek, többek között a szüleié, előtte valóságos és érzelmi romhalmazok. Egyedül érzi magát az idegen világban, ahol a befogadás és a meghallgatás szándéka nulla, úgy határoz tehát, hogy elszökik.

Mesél a saját családja körében megtapasztalt elidegenedésről, aztán arról, hogyan próbált meg Izraelben gyökeret ereszteni, majd pedig arról, hogyan talált magának egy teljesen új életformát, amikor egy hozzá hasonló száműzöttekből álló tánccsoporttal bejárta fél Európát, és végül Olaszországban kötött ki. Ott egy szépségszalonban kezdett el dolgozni, amelyet főleg az ötvenes évek végi Róma nagyvilági életének szereplői látogattak. Akkor találkozott a költő és rendező Nelo Risivel, akivel egy életen át egymás társai lettek, művészi és érzelmi szövetségük több mint hatvan éven át tartott.

€7.49
Metode de plata
Cumpărați această carte electronică și primiți încă 1 GRATUIT!
Limba Ungară ● Format EPUB ● Pagini 160 ● ISBN 9789635046409 ● Mărime fișier 1.1 MB ● Traducător Margit Lukácsi ● Editura Európa Könyvkiadó ● Oraș San Antonio ● Țară US ● Publicat 2022 ● Descărcabil 24 luni ● Valută EUR ● ID 8367677 ● Protecție împotriva copiilor fără

Mai multe cărți electronice de la același autor (i) / Editor

769.864 Ebooks din această categorie