Matteo Strukul 
Az eretnek [EPUB ebook] 
Michelangelo küzdelme az egyházzal

Ajutor

Róma, 1542 ősze. A hatvanhét éves Michelangelónak be kell fejeznie II. Gyula pápa síremlékét, azt a becsvágyó tervet, amelynek a megvalósítását közel negyven évig halogatta. A Róma kifosztásának történelmi viharában megtépázott Örök Város nemcsak a háborús veszteségeket nyögi, hanem a protestantizmus nyugtalanító szellemének térhódítását is.

Az új szellemi áramlatok Michelangelóhoz barátnője, a nemes Vittoria Colonna költőnő révén jutnak el, aki összeismerteti őt a spirituálisokkal. A katolikus egyház „bajnokát” egy Luther tézisein nevelkedett „szektával”.
Michelangelo csakhamar a római Szent Hivatal, az inkvizíció célkeresztjében találja magát: kémet állítanak rá, felgöngyölítik nemkívánatos kapcsolatait, eljutnak a „szektához”, Reginald Pole bíboros eretnek köréhez, amely a pápai udvar félelme szerint egyház akar lenni az egyházban. Reginald Pole ott hirdeti az evangéliumi tisztaságot, az Istennel való kapcsolat – közvetítő nélküli – lényegét, ahol mindennapos gyakorlat a bűnbocsánati cédulák árusítása.
Michelangelo olyannyira meghasonlott a képmutató és korrupt katolikus egyházzal, hogy befogadja a spirituálisok tanait.
A kereszténység legnagyobb tolmácsolója, akit gyötörnek a megbízói és üldöz az inkvizíció, II. Gyula síremlékének az utolsó változatát úgy alakítja át, hogy akár máglyára is juthatna miatta…
„Mózes most már balra tekintett. Nem a Szent Péter láncai előtt tisztelgő oltárra nézett, ahol bűnbocsánatot lehetett nyerni. Messze elfordult attól az egyháztól, amely elveszítette önmagát.
Úgy érezte, a saját képmását alkotta meg.”

€8.49
Metode de plata
Cumpărați această carte electronică și primiți încă 1 GRATUIT!
Limba Ungară ● Format EPUB ● Pagini 376 ● ISBN 9789635043705 ● Mărime fișier 1.7 MB ● Traducător Vera Bánki ● Editura Európa Könyvkiadó ● Oraș San Antonio ● Țară US ● Publicat 2020 ● Descărcabil 24 luni ● Valută EUR ● ID 7719285 ● Protecție împotriva copiilor fără

Mai multe cărți electronice de la același autor (i) / Editor

780.327 Ebooks din această categorie