Szexi tűzoltók.
Egy sérült lelkű rosszfiú.
És egy igazi kemény csaj.
Anne tűzoltóként a rengeteg izmos, tetkós pasi között mindig is megállta a helyét. A munkájánál már csak Dannyboy megbabonázó kék pillantásától gyúlt nagyobb lángra. Amikor egy esküvőn végre engedett a kísértésnek, az ágydöngetésbe az egész világa beleremegett. De mivel Danny nem épp a hűségességéről volt hírhedt, nem akarta túlgondolni a dolgot, bár nehezen feledte azt a széles vállat, kockás hasat, hát még az őrületes szerszámot… De aztán egy nap minden megváltozik. Egy raktártűz tragikus véget ér, és Anne, valamint a lány életét megmentő Danny számos súlyos sérüléssel kórházba kerülnek. A történtek után a férfi az ivásba és az érzelemmentes szexkalandokba menekül, Anne pedig gyújtogatási nyomozó lesz, és megpróbál tiszta lappal indítani.
Persze a múltat nem lehet csak úgy kitörölni. Ahogyan Anne és Danny útjai újra keresztezik egymást, nem sokáig tagadhatják a közöttük dúló őrült vonzalmat. A férfi minden alkalommal szinte levetkőzteti a lányt a szemével, és ettől bugyi nem marad szárazon – Anne-é sem. Miközben próbálják meggyógyítani egymás lelkét és a sajátjukat is, annyi forró szexszel segítve ezt, amennyivel csak tudják, újabb veszély fenyegeti őket, amikor Anne gyanítani kezdi, hogy a város egyik legbefolyásosabb emberének köze van a sorozatos raktártüzekhez. És mint tudjuk, a tűzzel vigyázni kell, mert könnyen megégethet.
J. R. Ward
Perzselő vágy [EPUB ebook]
Perzselő vágy [EPUB ebook]
Купите эту электронную книгу и получите еще одну БЕСПЛАТНО!
язык Венгерский ● Формат EPUB ● страницы 448 ● ISBN 9789634993384 ● Размер файла 2.3 MB ● Возраст 22-99 лет ● издатель PublishDrive ● город Montefranco ● Страна IT ● опубликованный 2019 ● Загружаемые 24 месяцы ● валюта EUR ● Код товара 7830660 ● Защита от копирования без