A nyurgák már a naprendszerünk szélén gyülekeznek. Megerősítették a pozíciójukat a leigázott Marson, a hajóik pedig a Föld felé fordulva állnak, készen állva az újabb hódításra. Eközben Andrew Grayson és a Nemzetközösség erői egy másik csillagrendszerben rekedtek az Új-Svalbardi kolónián. Az idegenek blokádja miatt már az éhezés és a végső pusztulás fenyegeti őket, ezért lehetetlen küldetésre vállalkoznak: a sinoruszok erőivel összefogva megpróbálnak keresztül lopakodni egyetlen űrhajóval a nyurgák által ellenőrzött űrben, hogy feltölthessék a készleteiket, és továbbra is fenntarthassák az emberiség legtávolabbi bástyáját az ismeretlen világokban. Utuk óriási veszélyekkel és kellemetlen meglepetésekkel teli, melynek során ismét rádöbbennek arra, hogy a háborúban nincsenek szabályok.
A Tengerészek az újkori katonai sci-fik egyik legjobban sikerült darabja. Marko Kloos ezután a kötet után vált végérvényesen a műfaj jelenlegi legjobbjává. Az izgalmas földi és űrcsatákat a hiteles katonai szóhasználat teszi még egyedibbé, miközben az olvasó egy olyan történet részese lehet, amit egyhamar nem felejt el.
Marko Kloos
Tengerészek [EPUB ebook]
Tengerészek [EPUB ebook]
Придбайте цю електронну книгу та отримайте ще 1 БЕЗКОШТОВНО!
Мова Угорська ● Формат EPUB ● Сторінки 336 ● ISBN 9789634195245 ● Розмір файлу 1.7 MB ● Видавець Agave Könyvek Kiadó Kft. ● Країна US ● Опубліковано 2020 ● Завантажувані 24 місяців ● Валюта EUR ● Посвідчення особи 7442658 ● Захист від копіювання без