Mór Jókai 
Kárpáthy Zoltán [EPUB ebook] 

Підтримка

, , Amely kapun reggel kihajtatott Kárpáthy Zoltán ősi kastélyából, délben azon csörtetett be a tágas udvarra tekintetes Maszlaczky úr. Egy rossz félfedelű bricskában ült, mert fedett hintóban életveszélyes dolognak tartá utazni, nyakig és sarkig szürke porköpönyeg biztosította a kinti levegő befolyása ellen; egyéb történhető veszedelmek ellen pedig elhozta magával fráter Bogozyt, ki Pesttől idáig aludt, s Tamást, a nagyothallót, ki ült a kocsis mellett, s az egész úton mindig beszélt a forspontos kocsisokkal; a szekérzörgés miatt és különösen Tamás speciális süketségénél fogva ugyan valószínű, hogy egyik sem hallotta, hogy a másik miről értekezik, de az mindegy; szegény ember a maga bajáról szokott beszélni, s elég neki látni, hogy más hallgatja. Az udvaron elébb leszállította a fiskális úr fráter Bogozyt, hogy tudja meg, nincsenek-e itten kutyák, s ha vannak, csukassa el, kötöztesse meg, veresse vasra s több afféle. Bogozy azzal a megnyugtató válasszal tért vissza, hogy a volt ifjú nagyságos úr emberekkel szokta őriztetni a házát, nem oktalan barmokkal; az öreg nábob kedvenc agarai pedig rég megtértek már az ő apáikhoz, csak egy vén ordas él még belőlük, annak sincs már foga, s az is a tiszttartónál van biztos őrizet alatt. Ezt hallva le mert szállni a fiskális úr, s betért a kastély tornácai elé, meghagyva segédének és huszárjának, hogy csak mellette maradjanak mindig; olyasmi foroghatott a fejében, hogy a Kárpáthy családnak valami ősi tisztviselőjétől még kitelik, hogy őt, az új birtokos meghatalmazottját valahol, valami rejtett kaszatömlöcbe letaszítja.’

€0.96
методи оплати
Придбайте цю електронну книгу та отримайте ще 1 БЕЗКОШТОВНО!
Мова Угорська ● Формат EPUB ● Сторінки 400 ● ISBN 9789633774144 ● Розмір файлу 1.1 MB ● Видавець Fapadoskonyv.hu Kiadó ● Місто Montefranco ● Країна IT ● Опубліковано 2016 ● Завантажувані 24 місяців ● Валюта EUR ● Посвідчення особи 4866900 ● Захист від копіювання без

Більше електронних книг того самого автора / Редактор

780 327 Електронні книги в цій категорі