Anthony Mccarten 
A legsötétebb óra [EPUB ebook] 

Ủng hộ

Ennyire ijesztő – és egyben végtelenül emberi – történetet ritkán olvashatunk.
1940 májusa. Nagy-Britannia háborúban áll. Egyik európai demokrácia hullott el a másik után gyors egymásutánban a blitzkrieg rémségei közepette, a náci bakancsok és sortüzek előtt. Úgy tűnt, a megszállás bármikor bekövetkezhet.
Winston Churchillnek alig pár nappal azután, hogy kinevezték miniszterelnöknek, ezzel a szörnyűséggel kell megbirkóznia – továbbá egy szkeptikus királlyal, egy ellene ármánykodó párttal és a tájékozatlan, felkészületlen néppel. Kezében egy szál tollal, maga mellett pedig egyetlen gyors- és gépírónővel hogyan is változtathatná meg a közhangulatot, és önthetne lelkesedést aggódó honfitársaiba?
Ebből a magával ragadó, minden egyes napot óráról-órára kielemző beszámolóból kiderül, hogy a bizonytalan Churchill milyen sokszor rángatta ki országát a kátyúból. Az elismert, BAFTA-nyertes Anthony Mc Carten egy eddig soha nem látott oldalát mutatja be a XX. század egyik kiemelkedő történelmi személyiségének. Megtudhatjuk, Churchill hogyan gyakorolta és írta át újra és újra a legfontosabb beszédeit, hogyan és mikor merült fel benne a békeszerződés lehetősége a náci Németországgal, és megismerhetjük a dunkirki evakuáció során betöltött szerepét. De a könyv elsősorban arról a huszonöt napról mesél, amely bálványt csinált egy emberből.
Mc Carten eddig nem ismert archívumi anyagok segítségével mutatja be azokat a kulcsfontosságú, színfalak mögötti pillanatokat, amelyek megváltoztatták a történelem menetét.

€5.02
phương thức thanh toán
Mua cuốn sách điện tử này và nhận thêm 1 cuốn MIỄN PHÍ!
Ngôn ngữ Ngôn ngữ hungarian ● định dạng EPUB ● Trang 282 ● ISBN 9789634193845 ● Kích thước tập tin 7.6 MB ● Nhà xuất bản Agave Könyvek Kiadó Kft. ● Quốc gia US ● Được phát hành 2020 ● Có thể tải xuống 24 tháng ● Tiền tệ EUR ● TÔI 7440972 ● Sao chép bảo vệ không có

Thêm sách điện tử từ cùng một tác giả / Biên tập viên

790.777 Ebooks trong thể loại này