, , Azraële remegett, midőn Hasszán azt mondta: >>Megöletem ez asszonyt még ma!<< A vezér lelkét kísértő rém ijesztgette, meg kellett őt e rémtől szabadítani, hogy e gondolatot elfelejtse. Azraële sajátszerű játékot gondolt ki a gyámoltalanná lett férfi számára. A heted nap elmúlt már, melyre Hasszán kiterjesztette tilalmát, hogy azalatt senkit se bocsássanak elé, s Azraële eszébe juttatta, hogy az előszobában tömérdek fényes követ, hírnök, aga és könyörgő várakozik, akik kihallgatásra epednek, sokan ajándékot hoztak, mások hódolatokat átadni jöttek, némelyik örvendetes hírrel jött a csatatérről, egy pedig a többek között a nagyvezértől érkezett, valami fontos üzenettel a szultán parancsából. E szavak felvillanyozták Hasszán eltompult kedélyét, valami hiú, tetszelgő mosolygás látszott elterülni arcán: – Bocsásd be őket, jöjjenek elém – szólt örvendezve a hölgynek -, és azután mellettem légy, s mutasd be őket egyenként, tied legyen a dicsőség! Voltaképpen az előszobában senki sem várakozott kihallgatásra, nem voltak ott sem fényes követek, sem alázatos folyamodók, sem agák, sem hírnökök; senki más, mint a vezér saját rabszolgái. Ezeket tehát Azraële felöltöztette egyenként fényes nagyuraknak, falusi bíráknak és katonáknak, kezükbe adván lepecsételt írásokat, erszényeket, ékszereket és zászlókat, kinek mint szerepe hozta magával, s Hasszánt felültetve az elfogadási teremben magas kerevetére, magának és a hercegnőnek egy zsámolyt tett lábaihoz, s úgy eresztgette be egyenként az ajtóőrök által a felöltöztetett rabszolgákat.’
来自同一作者的更多电子书 / 编辑
751,402 此类电子书
