Brunhilde Pomsel & Thore D. Hansen 
Goebbels titkárnője voltam [EPUB ebook] 

Supporto

1911-ben Berlinben született egy kislány, aki sokra vitte: a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének, Joseph Goebbelsnek a titkárnője lett. A mindennapi adminisztrációs feladatok ellátása mellett a német katonák halálozási statisztikáinak meghamisítása volt a munkája. A bukás után sem tanúsított megbánást, elhárította a személyes felelősségét a halálgépezetben elfoglalt szerepét illetően. Csak élete legvégén volt hajlandó interjút adni, melyben többször hangsúlyozta, hogy ő is úgy élt, ahogy a legtöbb német: nem tudott semmiről, mert nem akart tudni arról, ami nem rá tartozott. Ezért is lett az életéből készült dokumentumfilm címe Egy német sors. De vajon milyen tanulságokkal szolgálhat ma egy, a tetteiért felelősséget nem vállaló német gépírónő életrajza?
A náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels titkárnője több mint százévesen őszintén nyilatkozott mindarról, amit Hitler közvetlen környezetében átélt. Kikötötte, hogy az interjú egy része csak halála után jelenhet meg, például arról a kényszerabortuszról, mellyel elvették a zsidó szerelmétől fogant gyermekét.

€8.99
Modalità di pagamento
Acquista questo ebook e ricevine 1 in più GRATIS!
Lingua Ungherese ● Formato EPUB ● Pagine 280 ● ISBN 9789634059677 ● Dimensione 1.1 MB ● Traduttore László Győri ● Casa editrice Európa Könyvkiadó ● Città San Antonio ● Paese US ● Pubblicato 2019 ● Scaricabile 24 mesi ● Moneta EUR ● ID 6970738 ● Protezione dalla copia senza

Altri ebook dello stesso autore / Editore

11.529 Ebook in questa categoria