Abbi Glines 
Beléd esve – Fallen too far [EPUB ebook] 

Sokongan

Amikor olyan dolgot akarsz, ami nem lehetne a tiéd…
A lány csak tizenkilenc éves.
Az új nevelőapjának a lánya.
Még mindig naiv és ártatlan, mivel az utóbbi három évben a beteg édesanyjáról gondoskodott.
A huszonnégy éves Rush Finlay számára ő az egyetlen, akit nem kaphat meg. A híres apja bűntudatból tömte pénzzel, az anyja elkeseredetten el akarta nyerni a szeretetét, és emellé még elképesztő külsővel is megáldotta a sors. Épp ezért Rushnak senki sem mondott nemet. Eddig,
Blaire Wynn édesanyja halála után elhagyta apró alabamai farmját, hogy összeköltözzön az apjával és új feleségével egy fantasztikus tengerparti házban, ami Florida egyik öblében terül el. Blaire nincs felkészülve arra, hogy teljesen megváltozzon az élete, és tudja, hogy sosem fog igazán beilleszkedni ebbe a csillogó világba. Aztán felbukkan a szexi mostohatesó is, akivel egész nyáron egyedül kell maradnia, mivel az apja elutazott Párizsba a feleségével.
Rush épp annyira csodás, mint amennyire elkényeztetett. Teljesen elbűvöli a lányt, pedig tudja, hogy csak a bajt hozhatja rá, hiszen a fiú még sosem volt hűséges senkihez. Rush túlhajszolt és súlyos titkokat rejt. Blaire tudja, hogy talán sosem leplezi le ezeket, de ennek ellenére…
…már túlzottan beleesett.

€6.33
cara bayaran
Beli ebook ini dan dapatkan 1 lagi PERCUMA!
Bahasa Hungarian ● Format EPUB ● Halaman-halaman 272 ● ISBN 9789634993339 ● Saiz fail 1.6 MB ● Umur 22-99 tahun ● Penerbit PublishDrive ● Bandar raya Montefranco ● Negara IT ● Diterbitkan 2019 ● Muat turun 24 bulan ● Mata wang EUR ● ID 7830340 ● Salin perlindungan tanpa

Lebih banyak ebook daripada pengarang yang sama / Penyunting

781,558 Ebooks dalam kategori ini