Amikor olyan dolgot akarsz, ami nem lehetne a tiéd…
A lány csak tizenkilenc éves.
Az új nevelőapjának a lánya.
Még mindig naiv és ártatlan, mivel az utóbbi három évben a beteg édesanyjáról gondoskodott.
A huszonnégy éves Rush Finlay számára ő az egyetlen, akit nem kaphat meg. A híres apja bűntudatból tömte pénzzel, az anyja elkeseredetten el akarta nyerni a szeretetét, és emellé még elképesztő külsővel is megáldotta a sors. Épp ezért Rushnak senki sem mondott nemet. Eddig,
Blaire Wynn édesanyja halála után elhagyta apró alabamai farmját, hogy összeköltözzön az apjával és új feleségével egy fantasztikus tengerparti házban, ami Florida egyik öblében terül el. Blaire nincs felkészülve arra, hogy teljesen megváltozzon az élete, és tudja, hogy sosem fog igazán beilleszkedni ebbe a csillogó világba. Aztán felbukkan a szexi mostohatesó is, akivel egész nyáron egyedül kell maradnia, mivel az apja elutazott Párizsba a feleségével.
Rush épp annyira csodás, mint amennyire elkényeztetett. Teljesen elbűvöli a lányt, pedig tudja, hogy csak a bajt hozhatja rá, hiszen a fiú még sosem volt hűséges senkihez. Rush túlhajszolt és súlyos titkokat rejt. Blaire tudja, hogy talán sosem leplezi le ezeket, de ennek ellenére…
…már túlzottan beleesett.
Abbi Glines
Beléd esve – Fallen too far [EPUB ebook]
Beléd esve – Fallen too far [EPUB ebook]
Cumpărați această carte electronică și primiți încă 1 GRATUIT!
Limba Ungară ● Format EPUB ● Pagini 272 ● ISBN 9789634993339 ● Mărime fișier 1.6 MB ● Vârstă 22-99 ani ● Editura PublishDrive ● Oraș Montefranco ● Țară IT ● Publicat 2019 ● Descărcabil 24 luni ● Valută EUR ● ID 7830340 ● Protecție împotriva copiilor fără