Diploma Thesis from the year 1999 in the subject Theology – Biblical Theology, grade: summa cum laude, Pázmány Péter Catholic University, language: Hungarian, abstract: A Zsoltárok könyvét kezünkbe véve minduntalan találkozunk olyan kijelentésekkel, amelyek első látásra kissé visszataszítónak tűnnek. Amikor pl. arról olvasunk, hogy a 137. zsoltárban a babiloni fogságról éneklő nép milyen „jókívánságokkal” halmozza el nemzeti-külpolitikai ellenségeit (vö. 7–9. versek), vagy amikor a Ps 83, 17–19-ben ehhez a részhez érünk: „Töltsd el arcukat gyalázattal, hogy keressék, Uram, nevedet! Szégyenüljenek meg és zavarodjanak össze örökre, zavarodjanak össze és pusztuljanak. Hadd tudják meg, hogy Úrnak hívnak téged: te vagy az egyetlen fölség az egész földön.’
Úgy tűnik, hogy ezek a zsoltárok egy olyan Istenhez imádkoznak, aki mint egy keleti despota megsemmisíti ellenségeit, az imádkozó pedig bosszúvágytól lihegve kívánja ezt a megsemmisítést. Ezért a biblikus kutatásban erősen vitatják ezeknek a szövegeknek a helyét és értékét, főként amikor az Újszövetség ellenségszeretetével állítják szembe. A hegyi beszéd hatodik antitézise ugyanis így szól: „Hallottátok, hogy mondatott: ’szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet!’ Én viszont azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért!” (Mt 5, 43–44; s párh.). Hogyan lehetnek akkor ezek a vad képekkel dolgozó ószövetségi zsoltárok a keresztényeknek is imádságos kincsei? Többen ezért úgy gondolják, hogy az úgynevezett átokzsoltárokat el kell felejtenünk mint az Ószövetség tökéletlenebb szintjén lévő szövegeket, amelyeket az Újszövetség a maga magasabb rendű erkölcsi törvényeivel már túlhaladott (vö. kutatástörténet).
Alapvetően két táborra oszthatók a kutatók a megoldási javaslatok szerint. Az egyik irányvonal mint primitív bosszúimákat magyarázza ezeket a zsoltárokat, míg mások rámutatnak a mögöttük megbúvó mély teológiai mondanivalóra, s ezzel megmentik a törléstől az úgynevezett átokzsoltárokat (lásd kutatástörténet).
Dolgozatunkkal mi is ez utóbbiakhoz kívánunk csatlakozni. Röviden áttekintjük az ókori Keleten — tehát Izrael környezetében — használt átokszövegeket és magukat az izraelita átokszavakat, rámutatva a különbségekre is. A kutatástörténet ismertetése után megvizsgáljuk az átokzsoltárok műfaját ill., hogy léteznek-e egyáltalán külön műfajba sorolhatóan „átokzsoltárok”. A zsoltárok ellenségképének felvázolása után kitérünk az eredetükről alkotott véleményekre, majd kísérletet teszünk az átokzsoltárok értelmezésére, s néhány hatástörténeti érdekesség említésével zárjuk munkánkat.
Lajos Kovács
Az úgynevezett átokzsoltárok [EPUB ebook]
Az úgynevezett átokzsoltárok [EPUB ebook]
Buy this ebook and get 1 more FREE!
Language Hungarian ● Format EPUB ● ISBN 9783638543866 ● File size 0.3 MB ● Publisher GRIN Verlag ● City München ● Country DE ● Published 2006 ● Edition 1 ● Downloadable 24 months ● Currency EUR ● ID 3545454 ● Copy protection without